Veled, remélem, nem találkozom,
bár kis időre, hogy mentél...
Engem keletre egy tehervagon,
s Bodajbo-bánya lett a cél.

Nem kezdesz sírni, várakozni sem,
nem látogatsz rokonokat,
én meg köpök rá, és kitermelem
az országnak az aranyat.

Hát ennyi volt: nem kattog már kerék,
elfogytak talpfák és sínek,
és könnyem sincs, bár úgy üvöltenék,
de sírni hét évig - minek?

Ne várj reám, nyugodj meg, ég veled,
ne búslakodj, hogy rossz nekem,
csak azt figyeld, el hogy kerülheted,
hogy újra összefuss velem!

Mit rám kimértek, azt kiböjtölöm,
és egyszer még szabad leszek;
most priccsen fekszem - tábori öröm, -
s felejtek mindent, mit lehet.

Itt szél süvít a megdőlt fák között,
s a kékségtől - üvöltenék!
Ezernyi verszta van hátam mögött,
előttem - hét év tiszta ég...