Azt álmodtam, hogy tűz ég,
s rekedt hangom hallik:
„Ne menj, pajtás, ne menj még,
majd csak ha pitymallik!”

De a reggel, az se jó,
vigasság lefújva,
marad éhkoppra bagó,
vagy berúghatsz újra.

Sej, haj, még egyszer,
még vagy százszor, ezerszer...
Sej, haj, még egyszer,
aki józan, nem ember...

Ócska abrosz, rossz kupák,
kocsma ez, nincs titka, -
koldusoknak mennyország,
nékem csak - kalitka..

Templom mélyén füstlepel,
papok tömjént szívnak...
Itt sem úgy van, ahogy kell,
mindent másképp hívnak!

Hegyre föl csak lihegek,
nehogy már akármi, -
ott fenn éger díszeleg,
lenn csak meggyet látni.

Borostyános kaptató,
annak is örülnék;
s még valami, ami jó...
Semmi sincs úgy, mint rég!

Sej, haj, még egyszer,
még vagy százszor, ezerszer...
Sej, haj, még egyszer,
aki józan, nem ember...

Mezőn megyek, vízen át,
semmi sem világol;
nappal kék búzavirág,
s út kanyarog távol.

Sűrű erdő - abban él
a Vasorrú, pajtás,
hol meg az út véget ér,
vár a gonosz Baltás.

Lovat táncra tanítják -
nem szeret így menni.
Az út mentén kulisszák,
a végén meg - semmi.

Kocsma, templom, kocsiút,
nincs, ami szent lenne!
Hej, cigányok, ami jut,
örömünk nincs benne...

Sej, haj, még egyszer,
még vagy százszor, ezerszer...
Sej, haj, még egyszer,
aki józan, nem ember...