Megbuktunk... Tévedés volt, nem kopószimat.
Ő sikkasztásért ült - én Xénia miatt.
Szerelmes voltam én, de gyorsan vége lett:
a nő kiáltozott, mi több, ellenkezett...

A Cseka minket gyorsan földre vitt,
most itt vagyunk, a két újabb „elit”1,
elit Vasziljev és Petrov elit.

A munkatáborok - nem élet az, sötét!
Körül nehézfiúk, tolvajnép szerteszét;
a bánásmód velünk valóban egy iszony,
és furcsán működik a csúszómász-viszony.

A főnökség köp rá nagy ívben, hogy ki-mit,
mi ketten nékik semmi több, mint két „elit”,
elit Vasziljev és Petrov elit.

Döntöttünk, nincs tovább, sürgősen szökni kell,
különben minden itt rosszul végződik el;
arcunkba sújtanak naponta bűnözők,
a főorvos meg hív, játssz néki szeretőt.

Szökés, döntöttünk, de a nagy napig
mi változatlanul leszünk a két „elit”,
elit Vasziljev és Petrov elit.

A titkos készület zajlott négy éven át,
elspájzoltunk mi több tonnányi spór-kaját.
Egy rém kedves tanunk, szintén táborlakó,
még ...t is adott, ha fagy, az lesz a jó.

És kéz a kézben húztunk el, a mindenit,
a bátorságunk tapsolta a sok „elit”...
Éljen Petrov, Vasziljev - két elit!

A tundra - tundra csak. Mint árva gyermekek
az úton nem merünk, bújunk ösvényeket.
Moszkvát céloztuk tán, avagy Mongóliát?
Nem tudta ő, sem én, mentünk, ki merre lát.

Nyugat, ahol a nap a földhöz közelít!
Meggyőztem... Késő volt! A Cseka bekerít,
elit Vasziljev és Petrov elit.

És mert az ezredes - napiparancsba’ jött -
elcsípett két szökött veszélyes bűnözőt,
ezért kitüntetést, kettőt, és pénzt kapott,
s bennünket - úgy örült - hogy folyvást pofozott.

Az éveket megtoldották kicsit,
és így vagyunk most régi két „elit”,
elit Vasziljev és Petrov elit.