Itt-ott képek az étterem színes falán -
„Harcos szúrt sebbel”, „Hárman a medvék”...
Ül az asztalnál, társ nélkül egy kapitány,
„Van-e hely szabad?”- kérdezem... „Tessék!”

„Nesze, gyújts rá!” szól, „Pardon, de „Kazbeket” nem...”
„Akkor innod kell, add a pohárkád!...
Amíg néked is hoznak, igyál te velem!
Egészségedre!” - „Kösz, arra lesz hát!”

Kapitány, hogy becsípett, beszólt: „Jómadár,
inni vodkát azt bírsz te csodásan!
Tankot, géppuskát közvetlen láttál-e már?
Mondjuk, vettél-e részt támadásban?

Negyvenháromban Kurszknál, mint őrmester, én,
amin átestem, nem volt az semmi...
Hogy te élhess most békében, hallod, legény,
nekem tűz-vízen át kellett menni!”

Szitkok közt faggatózott, ki volt az apám,
s ordibált, levesére meredve:
„Fele életem áldoztam érted, az ám,
te meg élsz here módra, nevetve!

Neked puska dukál, nosza, front az irány!
Te meg itt nyeled vélem a vodkát...”
Ültem szótlan az árokban, mint kapitány,
aki Kurszknál őrmesterként szolgált.

Egyre jobban berúgott, de én is vele,
csak a diskurzus legvégén szóltam:
azzal sértettem őt meg, hogy „Hej, tudod-e,
soha nem leszel őrnagy valóban!..”