Városomban sétálgatván úgy esett,
megütöttem két járókelőt;
bevittek a rendőrségre engemet,
s meghaltam, mikor megláttam őt...

Mit csinált ott, én azt föl sem foghatom,
útlevélért jött alighanem;
egy szépséges, ifjú, szőke amazon...
Úgy döntöttem, hogy megkeresem.

Követtem egy kapualjig, ám de most
én, huligán, hogy szólítsam le?
Ittam kicsit, s meghívtam az aranyost
egy vasúti ismert restibe.

Vigyorgott ránk, aki éppen szembejött,
s velük már a hócipőm betelt;
egy pasas az öklömnek is ütközött,
mert a nőmre kacsingatni mert.

Kaviárral kentem meg a kenyerét,
szórtam ki a sok pénzt könnyedén;
megrendeltem minden kedvenc slágerét,
végül azt is, hogy „Szeretlek én...”

Megígértem, reggelig én nem hagyom,
ismételgettem is lelkesen:
„Öt napja már, hogy nem loptam, angyalom,
s veled „első blikkre” - szerelem!”

Mondtam, hogy az életem már elveszett,
nyaksálamba sírtam hangtalan;
így szólt hozzám erre: „Én hiszek neked,
s féláron is adhatom magam”.

Megütöttem... Vérem fölforrósodott,
s rögtön tudtam, szőke kedvesem
miért volt az őrsön... Így ért véget ott
„első blikkre” ez a szerelem...