Hajónk négy éven át kószált a tengeren,
Viharban, harcban zászlónk feketéllett.
Már foltoztunk vitorlát ügyesen,
És holttestekkel tömtük be a léket.

Egy kisebb flotta jár kalózhajónk nyomán,
Nincs szél... Kerülni őket, hogy lehetne?
Ám nyugtatott minket a kapitány:
"Még nincsen este, még nincsen este!"

Most elfordult a zászlós, üldöző fregatt,
Baloldaláról ágyúfüst szállt kéken,
Részünkről - szemre - válasz-sorozat.
Halál és tűz amott. Mi győztünk - éljen!

A gondok már talán hátunk mögött,
Ám lent szivárog, a szél is gyenge,
De látjuk inteni a főnököt:
"Még nincsen este, még nincsen este!"

Kukker felénk, meg látcső, néz megannyi szem,
Mi füsttől szürkék, bőszek - látják persze...
De látni minket nem fognak sosem
A gályák evezőin láncra verve!

A harc nem egyenlő. Hajónk bedől.
És senki nincs, ki lelkeinket mentse!
De bőg a kapitány: "Csáklyázni föl!
Még nincsen este, még nincsen este!"

Ki élni akar, s nem tetű alak,
Megvívni annak kézzel kell tusáját!
A patkányok meg innen húzzanak,
A vakmerők csatáját csak zavarják!

S a patkány vélte mind: "Az ördög mit csinál?!"
Ugrott kartács elől, tompán a vízbe esve.
A fregatt és hajónk már dekk-a-dekkhez áll.
Még nincsen este, még nincsen este!

És szemtől-szembe harc! A kés vívott, döfött!
...Hogy ne juttassuk cápáknak magunkat,
Pisztollyal, tőrrel, ám könnyek között,
Elhagytuk mind a süllyedő hajónkat.

Azt nem! Fenékre ők nem küldhetik,
A tenger majd segít, már vár a medre.
A mélység is velünk szövetkezik!
A kapitány jól szólt - Még nincsen este!