Arcom a bosszúságtól nyúlik,
Hány éve már, hogy így mehet:
Ahol vagyok, az élet múlik,
Ahol meg nem vagyok - pezseg!

A messzebb - több! Mindennapos már
A gúnyos fölemlegetés:
"Ahol te vagy - az puszta légvár,
Ahol meg nem - az táj, mesés.

Kivársz, majd próbálsz utolérni,
Lekésni félsz, hazudozol,
Ritkábban szoktál nevetgélni,
A dalt felejted valahol!

A készleteid kimerülnek,
Magad vagy az, ki kidobál...
Miért? Ahol vagy - nem repülnek,
Ahol meg nem - mind égbe száll".

Hiszek sikolynak, ugatásnak,
De míg barátot szeretek,
Adok az ellen-csúfolásnak,
Készen magamtól szökni meg.

Élek, csodaigényem nincsen,
De szégyen ég arcomra rá,
Mert el akarok mindig innen
Szökni oda - valahová.

Lehetek részeg, lármás, balhés,
Ki mutogatja fenekét;
Hiába minden: itt - didergés,
Valahol ott - a csodalét!

Szerencsém volt, a Föld is forgott,
És inget, hármat is vevén
Hopp - ott teremtem!... De már vonzott
Vissza, ahonnan jöttem én.