Elvesztem biztosan, de hunyt szemem még nézi.
Elvesztem biztosan, én félszeg és kopott...
Hozzá én hol vagyok? - Már Párizs megvolt néki,
és megtudtam minap - megfordult nem csak ott!

A messzi Északról, hogy néki mit daloltam!
Gondoltam: cseppnyi még - és már tegezhetem...
A senki földjéről a dalt csak pazaroltam,
köpött nagy ívben rá, hogy ott virág terem.

És énekeltem még - tán közelinek érzi -
a „Taxióráról”, s arról: „Ki járt vele”...
De hozzám hol van ő? - Már Párizs megvolt néki,
Marcell Marceau maga beszélte őt tele!

Otthagytam hát a gyárt - esély, talán utolsó -
bújtam szótárakat, szorongva, lelkesen.
Ám mit számít ez itt, - hisz meglett néki Varsó, -
beszélünk újra csak, de más-más nyelveken...

Megjön - én lengyelül: „Hölgyem, dal nincs, de vártam!
Kérem, fogadjon el olyannak, mint vagyok...”
De hozzám hol van ő - e percben épp Iránban,
s beláttam, néki így nyomába sem jutok!

Ma itt van, holnap ott! Oslo? Megeshet bőven!
Igen, ez bukta volt, igen, itt nincs remény!..
Ki eddig járt vele, vagy járni fog jövőben,
hadd próbálkozzon ő - inkább kivárok én!