Nem járhatott körünkbe más egyén,
de megtörtént... A napját sújtsa átok!
Magammal hozva rámutattam én:
„Az ismerősöm... Töltsünk néki, srácok!”

Örülni látszott, és velünk ivott,
fogadtuk őt, mint testvért vagy barátot...
De mindnyájunkat másnap földobott, -
hibáztam én - bocsássatok meg, srácok!

Nem rémlik már a per - tortúra volt...
Aztán barakk, hol kriptamód hideg van,
s köröttem, úgy tűnt, sűrű éj honolt,
annál is inkább, mert az volt, valóban!

Erőmből őrzök még annyit talán,
csak vélje: innen vissza nem találok,
elföldelt minket túlontúl korán,
hibázott ő - higgyétek nékem, srácok!

S eljő a nap, - nincs éj, örök, tudom -
mikor majd végső számvetést csinálok:
„Mert én hoztam magammal egykoron,
adjátok őt az én kezembe, srácok!..”