Szemed olyan - mint a kés:
hogyha velem szembenéz,
elfelejtem, ki vagyok és hol lakom;
ha meg ferdén néz szemed,
olyan, mintha szívemet
éles fejsze hasogatná, fájdalom.

Erős vagyok, nem titok,
vasat összelapítok,
egy bikát is lefejeltem nem oly rég;
de az élet veled más,
nem egy patkóhajlítás,
verni téged lelkierőm sem elég.

Hogy egyszer is leléptem
otthonról, nem emlékszem,
csavargással mikor hagysz fel végre te!
A rablásból megjövök,
nyelvemre féket kötök,
városszerte kereslek mindenfele.

Lábam térdig elkopott,
vettem kerékpárt legott,
enyhítendő mind e szenvedéseket.
Ám de nem fogott a fék,
doktor Szklifo* lett a vég,
és még látni sem jöttél el engemet.

A sebész meg - vén legény,
ősz is, rozzant is szegény -
hat napon át varrogatta rút sebem!
S mikor múlt a kábulat,
könnyem fájón tört utat:
kiért tettem kockára az életem!

Ne örvendezz, vipera,
nemsoká megyek haza,
utolér a bosszúm téged, semmi trükk;
nem nyitok meddő vitát,
megfenem a borotvát,
és kopaszra borotvállak mindenütt!