Régen így van ez: nem szólni - megszokni! ha csak ellenez - monokli, monokli; ha rabolt, lopott - sittre le, sittre le; ha sokat tudott - durr bele, durr bele! Gondoltam - nem lesznek nemsokára végre lágerek, lágerek, és ide kerültem, e poros vidékre, s nincsenek emberek... Tömegek kószálnak, emberre nem hajzók, vakok és szomorúk, néztem, járnak-kelnek feketéllő arcok, nem mások, nem maguk. Bizony, így van ez régóta, régóta: hogyha ellenez - bitófa, bitófa; hogyha csalt, lopott - sittre le, sittre le; ha sokat tudott - durr bele, durr bele! Miért is átkoztam én keserű sorsom? Hiába, hiába! Miért törekedtem a lágerből folyton világba, világba?! Tömegek kószálnak, emberre nem hajzók, vakok és szomorúk, néztem, járnak-kelnek feketéllő arcok, nem mások, nem maguk.
© Szöllősi Dávid. Fordította, 2013