Nem egy lángelme! Persze! Ezt hirdetik rólam...
Igen, így van - nem rám büszke most a jelen.
Integrálszámítással én nem vagyok jóban,
de egyéb számítást sem fog át az eszem.

Medencének is hívtam az óceánt hajdan,
volt egy társam, ki csúfolt sokáig ezért;
de hisz Einstein, a hírneves, ő maga nyíltan,
ahogy én, mindenről viszonyítva beszélt.

Kényszerzubbonyról verselek, vattakabátról,
de nem fényezem azzal sem önmagamat:
elhunyt társam a kórtermi szomszédos ágyról
éjjel kúszva jött hozzám, s ott sírva fakadt.

Mindent versekbe álmodok: állatot, tárgyat,
s - titkon nőket imádva - az embert hivém;
de a szerkesztők úgy néztek erre, bocsánat,
veled, Múzsa, szakítottam végül is én!

Mondják, érdekes nem vagyok, Nizzát se láttam,
versem tárgya a semmi, a víz, levegő...
Milyen kár, szesztestvérem kinyúlt a spitálban,
egyszer volt rá hatásom, emlékezne ő!

Hosszú álmomnak vége, felébredtem végre,
s megint lélegzem lidérces éjek nyomán,
fehér izzású lázamból ím feleszmélve
megint írok és várom, jön újabb talán!