Csak üt, csak üt, az ökle jár,
Darál szabály szerint,
Borisz Butkéjev (Krasznodár)
Horogja ér megint...

Sarokba űz, szemét dolog,
Kibújok hirtelen,
Ismét felüt - padlón vagyok,
A ring forog velem.

Az államat csépelve gondolta ő:
„Hogy élni de jó, meg hogy élni nyerő!”

Pont „hétig” húzom, fekszem én,
Ki földim, bőg a lány.
Felállok, bajnok tánc terén,
Ez is pont, egynehány...

A végső rundra spórolok?
Ez tiszta rágalom,
Hisz kiskoromtól nem tudok
Én vágni - úgy - pofon!

A bordáim őrölve gondolta ő:
„Hogy élni de jó, meg hogy élni nyerő!”

Üvölt a nézőtér, fütyül:
„Adj néki, látod, fél!”
Butkéjev már közel kerül,
De jó, hogy van kötél...

És most bebújt. Elszánt, kemény.
Fiad - Szibéria...
Mondom: „Figyelj! Lassíts, legény,
Kell még energia!”

Ám nem hallott, s lihegve gondolta ő,
Hogy élni de jó, meg hogy élni nyerő!

Mint sátán üldöz, nagydarab,
Ám meggyűlik baja:
Boksz - nem bunyó, az sport marad,
A bátrak műfaja!

Még pár ütését fölfogom,
De most padlóra rogy,
S a bíró feltartja karom,
Mely nem ütött sehogy.

Tán gondolta Bórja, hogy élni nyerő...
A győztesnek persze, de itt az - nem ő!