Csak üt, csak üt, az ökle jár, Darál szabály szerint, Borisz Butkéjev (Krasznodár) Horogja ér megint... Sarokba űz, szemét dolog, Kibújok hirtelen, Ismét felüt - padlón vagyok, A ring forog velem. Az államat csépelve gondolta ő: „Hogy élni de jó, meg hogy élni nyerő!” Pont „hétig” húzom, fekszem én, Ki földim, bőg a lány. Felállok, bajnok tánc terén, Ez is pont, egynehány... A végső rundra spórolok? Ez tiszta rágalom, Hisz kiskoromtól nem tudok Én vágni - úgy - pofon! A bordáim őrölve gondolta ő: „Hogy élni de jó, meg hogy élni nyerő!” Üvölt a nézőtér, fütyül: „Adj néki, látod, fél!” Butkéjev már közel kerül, De jó, hogy van kötél... És most bebújt. Elszánt, kemény. Fiad - Szibéria... Mondom: „Figyelj! Lassíts, legény, Kell még energia!” Ám nem hallott, s lihegve gondolta ő, Hogy élni de jó, meg hogy élni nyerő! Mint sátán üldöz, nagydarab, Ám meggyűlik baja: Boksz - nem bunyó, az sport marad, A bátrak műfaja! Még pár ütését fölfogom, De most padlóra rogy, S a bíró feltartja karom, Mely nem ütött sehogy. Tán gondolta Bórja, hogy élni nyerő... A győztesnek persze, de itt az - nem ő!
© Szöllősi Dávid. Fordította, 2014