Az volt csoda!
Menj bárhova,
Nincs fegyveres kíséret!
A terved kész,
A Bahn1-ra mész,
Utast zsebelsz, hol éred.

Rabolni kell?
Szajhát viszel,
Megbízhatót magaddal;
Ki ellenáll,
Az pórul jár,
S te télakolsz a jattal.

A nyomozás
Bár macerás,
Kibírunk mindent sorba’.
Én már unom,
De vár, tudom,
A 38 Petrovka2.

Megjártam börtönt, menhelyet,
Sok év volt.., föl se vettem,
De népbíróságra menet
Egy kissé morcos lettem.

Mért hazudták:
„Népbíróság!”?
Nem láttam népet ottan,
Csak egy ítészt,
Meg egy ügyészt,
Ki vérig sértett nyomban.

Ha kérdeztek - volt válaszom,
De gúnyos az ítélet,
Fogalmazása, állítom,
Hogy elfogult és téved!

Tagadni kár: a bűnöm - tény,
Nem első ízben ültem,
De az, hogy durva voltam én,
Csak vélelem szerintem.

Ha szépen, csendben odamész
Egy százrubelest kérve...
Az nem rablás, ott nincsen kés,
E szót tüstént cseréld le!

Ha lenne itt
Terem dugig,
Beszédbe fognék menten:
„Miért e vád?
Hiszen kaját,
Piát én úgy vehettem,

Hogy mind adtátok pénzetek
Könny, vér és kényszer nélkül...
Hálám örökre véletek,
A jótett - el nem évül!”

Tapsolna, sírna mind nekem,
S leintve én a termet,
A végén szólnék csendesen:
„Kösz néktek a figyelmet!"

Hogy rámenős rabló vagyok?
Nem én..! E „hivatással”
Szemekbe nézni hogy fogok,
Ilyen fogalmazással?!