Színhely volt a Capitolium,
mely patrícius találkahely;
folyt ott némi alcoholeum,
friss hírekről esti közcsevely.

Beszélgetni józanul nehéz!
Marcus sem gyötörte túl magát:
hűs nektárt ivott - nem volt kevés! -
jól be is nektározott tehát...

És az antik oszlopsor tövén
szóra nyílt e patrícius-száj:
„Hej, a tisztelt matrónámtól én
válok nemsoká, fiúk, - muszáj!

Összeszűrt ő költőkkel levet,
színházakba jár, őrült dolog,
drága pénzen váltott bérletet,
jönnek, úgymond, gladiátorok!

„Az leszek, - üvölt, - hisztérika!
Kulturálatlanság tombol itt!”
Úgy dühöng, akár egy fúria,
nővérkéje még rá is segít.

Rám rivallnak és leintenek,
- Haj, de még egy „duplát” adjatok! -
minden rabszolgám rajtam nevet!
Lenne háború - itt sem vagyok...

Sértek én minden tradíciót,
kettejükkel bírni nem lehet, -
süllyedek, jó patríciusok,
már a plebsszel fújok egy követ.

Perzsa-földi házam ráhagyom,
megéra-nővérével mehet;
van atyámtól sestertiusom,
abból majd hetérácskát veszek.

Egy hetéra, bár erkölcstelen,
ily bolond nem volt, nem lesz soha,
mert ha köztudott is, ő milyen,
nem hoz élőt majd, rokont oda!

Így, remélem, gyorsan gyógyulok,
józan polgárrá leszek megint!”
...És otthon a patríciusok
részeg Marcust irigyelték mind.