A zaj rögvest elül, hogy felszívom magam, S a nézőtér a nagy dobásra vár. Mit nékem ellenfél - Pierre, netán a Jean, Az új rekord bízvást zsebembe’ már! A kalapács repül, nyomában lég suhog, Utána szállnék én is, úgy lehet. De nékem nem szabad, hisz’ én vető vagyok, Parancsba kaptam: vess! És én - vetek. Olasz földön vetem a vasgolyót, de kár, Ha nálunk vetném, már nem lenne gond, Ott szörnyen messzire, ott távolabbra száll, Örökre elszáll. Jobb is lenne pont...         A túllelkendezést roppant nem szívlelem, De van remény, hogy év nem múlik el, S oly messze száll az én imádott sportszerem, Hogy bíró rá még vérebbel se lel.         Riporter jő tucat, kérdést kérdés követ, A győztest nyúzzák, várva válaszát. Nyilatkozom, hogy mit, s kinek köszönhetek: „A szakosztály, az edző, a család...”
© Szöllősi Dávid. Fordította, 2015