A zaj rögvest elül, hogy felszívom magam,
S a nézőtér a nagy dobásra vár.
Mit nékem ellenfél - Pierre, netán a Jean,
Az új rekord bízvást zsebembe’ már!

A kalapács repül, nyomában lég suhog,
Utána szállnék én is, úgy lehet.
De nékem nem szabad, hisz’ én vető vagyok,
Parancsba kaptam: vess! És én - vetek.

Olasz földön vetem a vasgolyót, de kár,
Ha nálunk vetném, már nem lenne gond,
Ott szörnyen messzire, ott távolabbra száll,
Örökre elszáll. Jobb is lenne pont...

 
 
 
 

A túllelkendezést roppant nem szívlelem,
De van remény, hogy év nem múlik el,
S oly messze száll az én imádott sportszerem,
Hogy bíró rá még vérebbel se lel.

 
 
 
 

Riporter jő tucat, kérdést kérdés követ,
A győztest nyúzzák, várva válaszát.
Nyilatkozom, hogy mit, s kinek köszönhetek:
„A szakosztály, az edző, a család...”