A testvéri sírokon kereszt nem áll,
Az özvegyek nem sírnak ottan,
Ki eljön, friss virágot mindig talál,
Hol Örökmécs lángnyelve lobban.

Itt egykor a föld is az égnek meredt,
Most gránitlapok magasodnak;
Itt magánsors nem kapott külön helyet,
Mert minden sors együvé olvadt.

A mécsfényben tank ég, és kunyhók sora,
A tűzben már Oroszhont látod,
Hogy kigyúlt a Reichstag, hogy Szmolenszk oda,
És honvédek szíve fog lángot.

A testvéri sírokon nem sírnak már,
Kik eljönnek látni - erősek...
A testvéri sírokon kereszt nem áll,
De ettől még bármi is könnyebb?!