Varsóba tart az expressz, a helyem - tizenhármas.
Előjel is lehetne, de rosszban nem hiszek.
Én Minszkig, útitársam meg Bresztig. Őrnagy, vállas...
Beszélgetésbe kezdünk. Nem könnyű nyílni meg...

Mondom én: csak a gond körülöttem;
Ő meg búval sem találkozott:
Zsoldja rendben van, jut neki bőven,
Az erkölcsire... köpni nagyot!

Az őrnagy szófukar volt... mint honvéd, úgy szerelt le,
De én szívemből mégis, és ő - fölengedett.
Egy óra múlt, és együtt anyáztunk nagyban persze,
Beszélgetésünk konkrét, nagyon konkrét is lett.

Mondom én: csak a gond körülöttem;
Ő meg búval sem találkozott:
Zsoldja rendben van, jut neki bőven,
Az erkölcsire... köpni nagyot!

Kis híján sírt az őrnagy, muszáj ismét utazni,
Berlin felé megint csak, s egy jó év biztosan.
Van gondja „fritzek” nélkül, meg problémája annyi,
Ha még harcolni kéne... De most - fordítva van!

Mondom én: csak a gond körülöttem;
Ő meg búval sem találkozott:
Zsoldja rendben van, jut neki bőven,
Az erkölcsire... köpni nagyot!

Ám érzelgős is lévén, nem bírt hallgatni hosszan:
„Ki is kísért az asszony, elbúcsúztunk megint...”
Majd később hozzátette: „Tudom, nem negyvenegy van,
De hidd el, újraéltem, pajtás, ezek szerint...”

Mondom én: csak a gond körülöttem;
Ő meg búval sem találkozott:
Zsoldja rendben van, jut neki bőven,
Az erkölcsire... köpni nagyot!