Paripáim ostorszíjjal hajtom, űzöm egyre-másra,
Szakadékok oldalában, szirt szegélyén tart a vágta...
Levegő is mintha fogyna, szél és köd süvít a számba,
S amit lelkendezve érzek: magam zúzom itt halálra!

Zabolátlan paripáim, ne oly gyorsan, ne, ne!
Ostorszíjra hallgatnotok kár!
Hogy ilyen pár jutott nékem, sejtette a fene -
Jut-e dalra időm, hogyha élni se már?!

Lovakat itatok, Egy dalt eldalolok, -
Szirtszegélyen egy pillanatot Maradok!..

Nekem végem - tenyeréből, mint pihét visz el az orkán,
Sebes szánom egyre vágtat, reggel, hóban ring alattam.
Paripáim zabolázom, ügetésbe visszafognám,
Ez az út lesz az utolsó, nyújtsátok meg, lassan, lassan!

Zabolátlan paripáim, ne oly gyorsan, ne, ne!
Nem az ostor, mi néktek kijár!
Hogy ilyen pár jutott nékem, sejtette a fene -
Jut-e dalra időm, hogyha élni se már?!

Lovakat itatok, Egy dalt eldalolok, -
Szirtszegélyen egy pillanatot Maradok!..

Odaértünk: haaz Úrvár, nemtudszkésni, vanbocsánat,
De a népes angyaltábor dala mért, hogy ilyen mérges?
Lehet, szánom csengettyűje a sírásba belefáradt,
Vagy talán a paripákhoz volt a hangom nagyon érdes?

Zabolátlan paripáim, ne oly gyorsan, ne, ne!
Esdem, vágtatni nincs mi felé!
Hogy ilyen pár jutott nékem, sejtette a fene -
Az időm, ha kevés, legyen mind a dalé!

Lovakat itatok, Egy dalt eldalolok, -
Szirtszegélyen egy pillanatot Maradok!..