Korok, századok, sőt, egy-egy év folyamán
Minden törtet a tél elől melegbe el.
Mért tart észak felé e madárkaraván,
Mikor költözni nékiük dél fele kell?

Sem nagyság, sem dicsfény nem kell már nekik,
Ha a jég odalenn véget ért.
Boldogságuk madárként itt meglelik,
Ez a díj vakmerő röptükért.

Hogy-hogy nyugtunk nem volt, álom nem jött nagyon?
Magas hullámokon minket mi kergetett?
Látnunk északi fényt nem volt még alkalom,
Ez egy ritka csoda - nem olcsó jelenet!

Néma csend... Csak sirályok, mint villanás.
Etetünk, noha puszta kezünk.
Ámde jár némaságunkért juttatás:
Hangjuk fültanúi lehetünk.

Itt mily rég látunk csak fehér álmokat,
Havak födtek be már minden másféle színt.
Szemünk hótól vak rég, ez soká megmarad,
De egy földcsík sötétjétől látunk megint.

Végre elhagyja torkunk a némaság,
Árnyként nő bennünk a gyengeség,
És mert kínosak voltak az éjszakák,
Örök sarki nap jutalmul ég.

Szabad észak, remény, ahol nincsen határ,
Semmi szenny, hazugság - tiszta hó, hosszú lét.
Varjúnép szemeink nem kaparja ki már,
Neki nem hona itt ez a sarki vidék.

Kit rossz jóslatok soha nem csaltak el,
Hóba sem feküdt lazítani,
Az a magányért jutalmat érdemel:
Kell, hogy ráleljen egyvalaki.