Az Ige volt kezdetben: a bú, a vágy szava,
A bolygó kínok közt teremtetett meg, -
Több óriási részre tört az Atlantisz maga,
És úszva azok szigetekké lettek.

Fuvar és zászló nélkül, a tengeren sodródva
Évmilliókon, korszakokon, századokon át,
A sziget arca más lett, de híven védte-óvta
Az atlantiszi lelket, a flórát, faunát.

Az Ige volt kezdetben, de nem tartott soká,
A matrózok a Földet már ellepték,
A pallókról a szigetekre másztak föl, hurrá,
És szép hajóknak őket elnevezték.

De tart a múlt erősen, fogása is halálos,
Megtér az Atlantiszhoz majd biztos sok sziget.
S bár rajtuk tenger szabta, sajátos rend hatályos,
Első a földi törvény, a földi becsület.

E paralelt elnézi nekünk a tudomány,
Hogy ily lazán bánunk az elmélettel;
Ha volt a Földön kezdetben Ige egyáltalán,
Az nem lehetett más, csakis - a „tenger”!