A mélység vonz, s e vonzalomban
Ereszkedünk fogódzva, könnyen,
Lábunkon persze két uszony van,
A testünk - békaember - „bőrben”.

Alámerülni nem akármi!
Szánk a csutora görcsbe rántja,
Félünk keszonbeteggé válni,
És kicsit attól, jön a cápa.

Szomjúság kínzott... vízre vágytam!
Tessék!.. Hogy szép itt?.. Mese habbal!
Csak dülledt szemű halak, páran,
Néznek szembe a búvármaszkkal.

Értik-e az ágyban henyélve,
Tudják a gázlót kutatók tán,
Hogy le kell jutnunk a fenékre,
Hol társunk levegője fogytán?!

Siratjuk, tudjuk - férfiszégyen,
De korallbarlang foglya lett ő;
Mélység lovagja szerepében
Nyílt sisakkal lett tornavesztő.

A végzete bár leteperte,
Megtette ő, mit tudott, mit kell.
A balsors torát ünnepelte,
De holnap is folytatjuk, hidd el!