Ha ott nyugtalan és idegen az az éj,
Ahol bukdácsolsz sziklaszegélyen,
Sose bújj, kiabálj, ha riaszt a veszély,
Hangod meghallom, felfogom, értem.

Lehet, lőtt sebeden fekszel rozs köziben?
Türelem - sietek! Még ha fárad is, lábam nem érzi.
Visszatérünk oda, hol a lég, fű a gyógyítást végzi,
Csak ne légy vértelen, csak ne halj meg nekem.

Ha meg ülsz a fakón, ugrass, vágtass vele,
Lovad rálel a jó, igaz útra,
Mely egy tájra visz el, hol a forrás vize
Sebed gyógyítja, s ép leszel újra.

Hol vagy, társ? Lakaton, messzi út derekán?
Milyen átkelő, csomópont, válaszút, ahová értél?!
Lehet, fáradtan, csüggedten erdőben eltévelyedtél,
És a visszautat nem találod talán?..

Itt oly tiszta az ér, neki olvad a hó,
Sose látsz, el se képzelhetsz szebbet.
Itt gazdátlan a fű, fa, virágtakaró,
Kell csak vágynunk - és mind nekünk termett...

Járj te bár mezítláb, érjen térdig a sár,
Talpad vágja a kő, szokjon lábad a jéghideg vízhez,
Legyél szél-cserzett, füstszagú, tűz marta, porlepte, mindez
Mit se számít, csak kúsz-mászva érj haza már!