Roham félóra múlva
Tankok ellen ma újra,
És a robbanás ad majd zenét.
Egy ifjú katonának
Mit a bajtársa átad,
Kicsi háromszögű, halványkék boríték.

Szinte itt sem vagy, érzed,
Ha a kézírást nézed,
Mikor mátkád ír, drága szülőd.
De most más, ami történt,
Megszegték, jaj, a törvényt:
Postát átadni tiltva van attak előtt.

A levél indít fájón:
„Megbocsásd hallgatásom,
De nem várlak meg”... - ennyi csupán.
Még egy sor alul ott van:
„Te csak harcolj nyugodtan,
Nagyon távolra költözöm el ezután...”

Mikor robban az első,
Katonánk búsan feddő:
„Ej, mit hoztál, te postás, nekem?!
Hiszen még meg se haltam,
De lövést máris kaptam
Borítékodtól, azt hiszem, végzetesen!”

Fegyverével nyakába’
Szura partjára állva
Repeszektől nem óvta fejét;
Nem is szólt aztán többet,
Megölelte a földet,
Míg a szél hordta szét szakadt, kék levelét.