Rosztovból jöttem, lelencnek születtem,
De bármely tájról lehetnék akár;
Ha, Istenem, nem szolgáltatsz ki engem,
Az én Disznóm föl akkor nem zabál.

Mindenhol élek, most éppen Tulában,
S hogy vesztek olykor vagy nyerek, nem érdekel sosem.
Volt egy aul Csecsen Köztársaságban,
Az otthonra is jól emlékezem...

Gyermeki lelkünk nem törték meg ottan,
Osztoztunk étken, sorson, örömön.
És múlt az élet ócska autóban,
Pufogva szállt ki hátul a csövön.

Nem tudtam én, kivé leszek nevelve,
Vendég, haver és fű volt mindenem.
Most semmiségért késhez kapok persze,
Még jó, hogy nincsen mostanság velem.

Mint gyökértelen bokrot vitt a szélvész,
Az útfélen, hol étkeztem, volt rossz, de néha jó;
És bordáim közt tanított az érzés,
A más könyöke mire is való.

Hol voltak mások, ott magam is voltam,
Sorsukhoz így van nékem is közöm;
És múlt az élet ócska autóban,
Pufogva szállt ki hátul a csövön.

A fagy, a klíma minket edzetté tett,
S nem fogtak vissza senkit ott tabuk;
A Groznij körül élő csecsen népek
Így kazah földön találták maguk.

Szibéria is ott van - csavargóknak,
Kis népeknek, még nem-nyírtaknak fő gyűjtőhelye,
Hol bőven van hely rabnak és zsidónak,
Meg baszmacsnak, ha túlélt némelye.

Amennyit kellett, aranyat is mostam,
Az Anadirnak púpom köszönöm;
És múlt az élet ócska autóban,
Pufogva szállt ki hátul a csövön.

Megittunk mindent, politúrt, ragasztót,
Felrázni persze sosem volt szabad;
Szesszel csaptunk be sok golyó-bolondot,
Miért ne szednénk rá az okosat?!

Dióra vodkát hencegésből ittam,
Az üzbégeknél rizses hús (piláf) volt, és konyak;
Az olvasztóban, például Norilszkban,
Kis híján ittunk folyékony vasat.

Arannyal tömtük, ínyünkön, ha lyuk van,
Kiszedem vénen, lesz pénzem özön!
És múlt az élet ócska autóban,
Pufogva szállt ki hátul a csövön.

Hányféle nótát fújtunk aul-szerte,
Hányszor ugráltunk sziklán meztelen!
Amíg utamról nem térítettek le,
Ingus-csecsenként számoltak velem.

Az egyik részünk késbe szalajtották,
És voltak, kiknek más jutott, de mindnek szenvedés...
Csavargók lakta Szibéria-ország,
Hol élni-halni van hely nem kevés!

Hajam kihullt, bár göndörfürtű voltam,
Homlokom hét ujj, ősz szemöldököm;
És múlt az élet ócska autóban,
Pufogva szállt ki hátul a csövön.

Ha megpróbálok visszaemlékezni,
Egy jön be mindég: „Jaj, segítsetek!”,
Most német ver csecsent, a Volga-menti,
És Barnaul kínál hozzá helyet.

Az önbíráskodás veszélye állt fenn,
S én szorongattam torkokat a hegylakóimért;
Idevalósi nem volt egyikük sem,
De küzdöttek, mint saját földjükért.

A minket ily tettekre bírók sorban
Már sírba hulltak görcsbe meredőn,
És mind kivitték őket autóban,
A legfőbb is rég kiszállt a csövön.