A puszta téren és parádés marson,
A körletben, őrségben napra-nap
A honvéd szolgál névtelen, kitartón,
De érdemrendet ő aligha kap.

Dúl vihar vagy bőg az orkán,
Néki mindegy, hogy melyik.
Reggel óta áll a vártán,
S ott lesz másnap reggelig.

„Fegyverfogás!
Igazodás!
Futás!” - Közben mondogatom:
Dalolj! Az ám!
Egy-két, egy-két,
Sorsunk egy lét,
Ha fárasztó gyakorlaton -
Könnyű csatán!

Ellen, hogyha jő, asszonynép zokog -
Lőszert készíts ágyúhoz elő!
Szótlan harc előtt, harcban bősz vagyok,
Harc után - kenyérre kenhető...

Csak küldözgetnek, leizzadok hétszer,
Egy lejjebbvalót mindenki szívat;
A főkaput mégis egy közlegénnyel
Őriztetik, mert ez már így divat.

Bármennyire görbítsék meg,
Újra egyenesedik;
Szurony, golyók - dőre fémek,
Ha a honvéd eszes itt.

„Szuronyt szegezz!
Szuronyt levesz!
Kúszás!”- Közben mondogatom:
Dalolj! Az ám!
„Üsd! Adj neki!”
To be or not to be, -
Ha fárasztó gyakorlaton -
Könnyű csatán!

Ellen, hogyha fut, díszsortűz ropog -
Hej, te újonc, bort hozzál elő!
Szótlan harc előtt, harcban bősz vagyok,
Harc után - kenyérre kenhető!

* * *
Azért, hogy nincs az ágyúinkon ponyva,
A bűnösök mi lennénk, katonák?
Míg fütykösét az ellen el nem dobja,
Itt birkózás lesz, háborús világ!

Lövegekbe, mozsarakba
Én soha nem töltenék;
Céllövölde sem láthatna,
Fenyőfát díszítenék.

Ma délelőtt
Parancsba’ jött,
Hogy fellélegzés van soron...
Dalom vidám,
Mint mindig rég:
A baj - csak semmiség!
De fárasztó gyakorlaton,
S nehéz csatán.

Minket bántanak, vállam, nem hagyod!
Félre azt, ki holt, ki menthető!
Csendes harc előtt, harcban bősz vagyok,
Harc után - kenyérre kenhető!