Pakisztáni vagy török az a zöld határunk,
Hol a senki földjétől voltunk jobbra mi,
Vagyis határőreink, és a kapitányunk,
Balra meg a szomszédok éber posztjai.

A senki földjén közben szanaszét
Ezer virág nyílt, csodaszép!

Kapitánnyal arája együtt kívánt élni,
Betoppant, és mondja ám: „Kedves, így meg úgy...”
Ezért neki legalább csokrot kell ígérni -
Virágtalan esküvő? Ivás lesz amúgy!

A senki földjén közben szanaszét
Ezer virág nyílt, csodaszép!

Szomszéd kapitányhoz is - milyen a véletlen! -
Beesett a kedvese, boldogan nagyon,
Mondta is: „Ó, angyalom - persze, török nyelven -
Esküvő lesz, esküvő, nagy lakodalom!”

A senki földjén közben szanaszét
Ezer virág nyílt, csodaszép!

Nos, a határőreink megértőek, bátrak,
Három is követni kész volt a kapitányt.
Ki tudta, ez éjszaka a török bajtársak
Csokrot szednek ugyanott ajándék gyanánt?

A senki földjén közben szanaszét
Ezer virág nyílt, csodaszép!

Tömény illat... elbódult kapitányunk persze,
Úgyszintén az övék is ettől szédült el;
Virág közé esve az törökül nyög egyre,
Rikkant miénk oroszul: „...anyád!” - s bukik fel.

A senki földjén közben szanaszét
Ezer virág nyílt, csodaszép!

Kapitányunk bealudt, és íme, az álma:
Megnyitották a határt, mint Kreml kapuit!
Mit néki a szomszédok idegen országa,
Senki földjén vágyott csak járni egy kicsit.

Miért baj, hogy senkié? Miért így helyes?
Mert ez a föld - semleges!

A senki földjén közben szanaszét
Ezer virág nyílt, csodaszép!