Hogy én repülni ne is lúdbőrözzek,
Mikor, hol úgy fáj, Vazzeg főnökömnek
Oda kell tűként mindég szúrnia?!
„Te újonc! - szól - azonban
Még náluk, Chicagoban,
Ott is volt nemrég egy havária!”

Hogy köpne hármat!.. Testvéreink voltak...
És vörös posztó bennünket se véd,
De tudja ő, a cégért én maholnap
Bárhova szállok, bármin, bármiképp!

Semmi félsz, sőt, én vidáman,
Hogy menjek majd rezzenéstelen
Fel a lépcsőn, már valójában
A földön edzek, s húzom övem.

De hál’ istennek nem kell most repülnöm,
S időm a reptér éttermében töltöm,
Hol akad még ily szerencsés komám,
Kivel hetedszer éppen
Iszunk ma rá, hogy épen
Ott landoljunk, hová szállunk talán.

Az étterem szeszt nem ad elvitelre,
De néma a hangszóró, hála ég!
Ám jő egy, s kurjant: „Vilnába ki menne?
Az iddogálhat mind nyugodtan még!”

Nékem - kés a repülés, hurok...
Nincs evés, ivás, bagószünet,
S mert a biztonság legfőbb dolog,
Magam kell bekötnöm az övet!

Az infotábla előtt - „esze” vágott! -
Az arcomon naiv mosollyal állok,
S olyat közölt az, el sem hiszi más:
Jejszkben, becsületszóra,
Már-már euro-módra
Szabad a szó, ha az - káromkodás.

Elmés barátom dél körül feladta,
S a rendőrséget kellett hívni már:
Az „IL” propellerét mind elcsavarta,
És bőgte: ejtőernyő néki jár.

Nosza, próbáltam győzködni őt:
„Pása, Pásenyka, elment eszed!
Hogyha innánk kis erősítőt,
Ejtőernyő se kéne neked!”

Ő elmesélte (nem füllentős fajta):
Repült egy alkalommal, öv se rajta,
És akkor - robbanás! Nem lepte meg...
A gépből kiugorva
Az ingét széjjelvonta,
S egy rózsaágyban landolt réveteg.

Történetétől elájultunk persze!..
Míg itt a múlt hó minden járatát,
Nem ok nélkül, áttették decemberre,
Megcélozva harmincharmadikát.

Nem kell kavarnom, hogy légy „ügyi”,
Nem kell izgulnom egyáltalán:
Ha fenn bármi lesz rendkívüli,
Én a kínai pléden - le ám!

De nyugtalanság érzetével közben
Eszembe jut, hogy én pléd nélkül jöttem!
Hát mit tettél, te Kátya, józan ég!
A két szomszédnő sózott
Kajával rám egy szatyrot,
Mi ritka háló, s áthúz rajt’ a lég!

Beszállás! - mondják... Képtelen vagyok,
De bárki más se mozdítson, nahát!
Már hallom: „Novemberi utasok!
A járatuk májusra tesszük át!”

Görcsölni kár is: Jejszk - nem Beirut,
Minden utas, mint bárány, nyugodt,
Gépre merénylő fel sosem jut,
S tavaszig minden gond letudott.

Tekintsetek bár kész lököttnek joggal,
De ott is szállnék én Aeroflottal:
Ők - Good bye! - föl az égbe, nincs mese!
De itt csak ülsz te untig,
A járat mindig csúszik,
S egy napod is vajh’ felesleges-e?

Egy puncsot kértünk, s pulykát - dráma volt!
A gép velünk most felhőbe merül:
December, és a „komfort” is adott,
Az Újév „TU”-val Moszkvába repül.

Barátom spicces, megesküszik,
Ha kell, hát száll ő bárki helyett.
„Soha, semerre nem repül itt
Egy egész ország! Ez hogy lehet?!”

Nos, Krasznojárszkban valahol e percben
Tatár módjára ül a kagylón csendben,
S nem tépve késés miatt a haját
A pezsgőt kortyolgatja
A vécén három napja
Az Újesztendő, köszöntve magát.

Fagyasztott hallal italát kavarja
Szénsavat űzve, mely böfögteti,
Reptéren gubbaszt társtalan maradva,
S újévre vár, hogy eljöjjön neki.

Mivel törölve biztos a gép,
És Habárovszkban nem száll ma fel,
A mi városunk így semmiképp
Idők új szele nem éri el.