Csókolva zászlót, mit már por se fog,
A tábornagy protézisét kiköpte
Amint üvöltött: „Dicső harcosok!
Hű fejvadászok!.. Ezredem - előre!”

Ki gyűrt selymekre büszkén feltekint,
És szónoki parancstól lelkesedve,
Feneket, hátat szétlökdösve mind,
Első sorokba nyomult rendszerint,
Az repeszektől elsőnek hullt persze.

A ravasz - és ki nem volt oly merész -
Ily súlyos árat adni nem kívánva
Hátul maradt, de ott érte a vész:
Mert célba vette egy saját lövész,
És árulásért őt sorozta hátba.

Ma csizma nélkül minden harmadik,
De harc után, mint Krőzus, lakomázók;
Csodás az ezred, nem futamodik,
És válogatottak a fejvadászok!

E harmadikak - harc, baj közepett -
A mellük, hátuk óvni igyekeztek:
Az első és a hátsó sor helyett,
Mint jó kosztért ki foglal jó helyet,
Az arany középtájért verekedtek.

Majd ők irkálnak vastag műveket,
És halnak meg a képeken, keretben,
Ki első sorba nem törekedett,
De hátra sem, és büszke arra lett,
Hogy középtájon elvolt becsületben.

A kürt ma néma, nem harsan a réz,
Csak vas csikordul dics nélkül, ha tetszik,
A hű ezred meg szétvert az egész,
Hol fejvadászok voltak egytől-egyig.

De foltot zászlón nem hagyhattak ők,
A tábornagy fellélegzett vidáman,
S az utódok, hogy őket tisztelők
Legyenek, szólt: „Kellenek elesők,
És túlélők is kétségtelen - páran!..”

Nincs csillag bár halványabb, mint övé,
De biztos érnek tisztességes véget -
Rejtőzve bőszek, elszántak mögé,
És hagyva: hátul legyen ördögé -
A középtájra helyezkedő népek.

...És sárba hulltak zászlók foszladón,
Meg marsallbotok, protézisek rendre.
Ó, dicső ezred!.. Dicső volt vajon,
Mert fejvadász volt kizárólag benne?