Sorsom egén ez az év is látta
Foszlányát még régi fellegeknek...
Társra leltem egyszer, utam bánta,
Róla szólok, ismerkedjenek meg!

Megkérdezte: „Hová?” - „Vologdáig1!”,
„Vologdáig? - az fél baj odáig...”

Bőröndöm vodkától súlyos persze,
S ahogy illik, őt meg is kínáltam:
„Ismerkedjünk, koccintsunk is erre,
Lássuk, szesztől ki dől ki korábban!”

„Vologdában szállunk le mindketten...” -
Szólt - ”A város Északon van ott fenn!”

Nem emlékszem, elsőnek ki dőlt ki,
Csak hogy töltött és helyeselt nagyban;
Nyelvem kezdett gyorsabban pörögni,
Hol valakit szidtam, hol sirattam...

Vologdában ért az ébredésem,
De hogy merre, - ölj meg! - nem emlékszem.

És ott ügyet varrtak a nyakamba,
A BTK talált cikkelyt rám is;
Megnyugtattak: „Túl leszel te rajta!”,
Fel sem ocsúdtam... és ültem máris.

Vologdában hát ekképp rekedtem,
Ez a város Északon van ott fenn!

Ötvennyolcas a cikkely, mit kaptam,
Mondták: „Maga fiatal... mit számít?”
Tudtam volna, hogy kivel nyakaltam,
Nem jut el a szemét Vologdáig!

Eljutott... és ott él ma is csendben,
Én tőle még Északabbra ott fenn!

Minden kínom törölték az évek,
Ám a lelkem ma is rabruhában,
S gombóc lesz a torkomban, míg élek.
...Megtalálom még az útitársam!

Vologdában él, nem itt közelben,
Én tőle még Északabbra ott fenn!