Álmot látok - lakomban
Koporsóban fekszem,
S jöttek vámpírok sokan
Búcsúztatni engem.

Szónokoltak: mi a lét,
Hosszú élet titka?
Nem siettek inni vért,
Desszert - harmadikra...

Mert szűkös volt a koporsó,
A legerősebb vérszívó

Csak préselt, préselt engemet,
Tömörre nyomta testemet,
Miközben nyögve köpködött,
És sárga foggal bökdösött.

Rámenős egy vérszívó,
Térdem közrekapta,
Ráhajolt a kis mohó,
S vénám átharapta.

Másik bölcs volt szerfölött,
Fejem mellé odaállt,
S vérbőségről rögtönzött
Szónoklatot produkált.

Gyászőrség vett közre ott,
S illő módon zokogott,

De én sorát szemeknek érezem,
Kik nézik álmos fő-ütőerem,
De hogyha abba egy fog beleváj,
Az álmom elvész, ébrednem muszáj.

Álljatok le, ördögök,
Fogatok rejtsétek!
Mi zajlik testem fölött,
Hallom én, hisz élek!

Méregcsepp hullt borunkba,
Mi meg kaptunk reája,
Várták, legyek berúgva,
De ők estek pofára.

Kinek ajka mérget ért,
Az valóban mennybe tért,

Bájital rám nem hatott,
Lentről visszajött legott:
Egészségem - mindenekfölött,
Így belaktam még ivás előtt.

Miért is fekszem, mint halott,
Önmagam tetetve?
Miért is, hogy nem ordítok,
Őket elijesztve?!

Rég lazán elűzhetném
Mindet, hogyha fölkelek;
Egyet mozdulnék csupán, de én
Balgaságot nem teszek.

Fekszem, veszélytelen lény,
Ám egy vérszívó felém

Most kinyújtja poharát,
S alighanem rám veti magát...
Egy másik is ledől nyakam fölé,
Kerülsz, te féreg, még kezem közé!

Vérszomjasan ordítván
Foguk mutogatták,
S poharukba lassacskán
Vérem kicsorgatták.

Várjatok csak, töltök én,
Jól tudom, finom dolog!
Nesztek, itt e vér enyém,
Vámpírok, ti aljasok!

De hagytam izmaim lazítva,
S kezem ökölbe sem szorítva,

Mert ki ellazul történetesen,
Fel nem ébred ő többé sohasem;
Ki szerényebben tárja fel magát,
Majd az marad meg sokkalta tovább.

Gyengülök... már veríték,
Végső kezd kiverni!
Az lett volna épp elég -
Gyorsan felébredni!

Mondjam, mitől reszketek?
(Álmok - hosszak akadnak...)
Attól, hogy felébredek,
Ők meg - mind itt maradnak!