A leningrádi blokád alatt nőttem,
De inni akkor nem volt még okom.
És láttam, raktár számos ég a szomszédban, miközben
A fejadag kenyérre várt sorom.

Ti bátor társak ott!
Vajon ti mit csináltatok,
Midőn nem számláltunk már holtakat?
Ti ettétek a kaviárt,
Én sínek mentén megtalált
Csikket, és benne, tudja frász, mit szívtam ezalatt.

Madár se szállt a dermesztő hidegben,
A tolvajoknak álla felkopott,
És akkor télen angyalok vitték szüléim csendben,
Csak attól féltem - én elpusztulok.

Itt annyi kólikás
Volt, éhes és disztrófiás,
Mind éhezett, lett légyen épp ügyész.
A hátország mélyén pedig
A Szovinform friss híreit
Ti hallgattátok rádión, hogy hol tart most a vész.

Hosszú blokád volt, tartott három télen,
De szétzúzták az ellent népeink;
Most élhetnénk Krisztus meleg, megóvni kész keblében,
Ha pótzsaruk nem lennének megint.

Szépen mondom néktek, ím:
„Karszalagos társaim!
A mancsotokkal ne illessetek!
Privát életetek bár
Hazafiatlan, de már
Ismerik a szervek jól, s a szakszervezetek.”