A polcon ott bal felől állt az ikon,
Alighanem ők molokánok.
Rossz zsákvászon terítve padlójukon,
Rajt’ cipősark-nyomokat látok.

Csak ágyak meg asztal - a komfort szegény, -
Két hordó, mi bort tárolt régen...
Mint rokkantak menhelye, gondolom én,
Hol ingem, a kivasalt, szégyen.

Bort kínáltak nékem, nem bírtam vele,
Két kancsó - egy rubelt sem érőn.
S a fogatlan, lábatlan apó szeme
A hátamba fúródott kérőn.

Az öregnek sok sikert kívántam én.
- A francba is! Siker! Az hol van?!
Csak ittunk meg ültünk a füst közepén,
S ő rákezdett, rákezdett nyomban!

- Hát mit adott - mondja - e rendszer nekem,
A lábamért, fogért cserébe?!
Mert lenne még dolgom, de így, részegen,
E csonkokon messzire mész-e?

Ej, lenne csak lábam, úgy többre megyek,
Több ajtón is kopognék sorban!
De értelme - rekedten szólt az öreg -
Sok annak se lenne valóban.

- Nos, mi kéne mégis? Csak mondja, papa!
- Egy csekélység azért jót tenne:
A KB ha nem is, a gondos Cseka
A sorsomra felfigyelhetne...