Autóözön, városi zaj, sokaság,
Ide térünk - nincs egyszerűen hova menni!
Odahagyva meghódított csúcsok sorát
Szívünk kész vagyunk ott fenn feledni.

Csak időt lop, ki erről vitázik!
Bizonyítottam magamnak már:
Hegynél jobb csak hegy lehet, egy másik,
Melynek csúcsa még énreám vár.

Ha a baj utolér, ki maradna maga?
De a szív, hogyha hív, ki is lenne, ki szökne?
Bevett csúcsokat hagyunk mi mégis oda,
Ahogy isteneink is leszálltak a földre.

Csak időt lop, ki erről vitázik!
Bizonyítottam magamnak már:
Hegynél jobb csak hegy lehet, egy másik,
Melynek csúcsa még énreám vár.

Hány is ébredt remény, dal kelt évek során,
Mit egy csúcs ihletett, s hívott újra felérni...
Hogyha távozunk: egy évre, végleg talán,
De nekünk vissza kell ide mindig is térni.

Csak időt lop, ki erről vitázik!
Bizonyítottam magamnak már:
Hegynél jobb csak hegy lehet, egy másik,
Melynek csúcsa még emberre vár.