Királyság volt, hol minden csendes, pontos,
Hol háború nem dúlt, sem hurrikán,
Egy szörny jelent meg, bősz, hatalmas, lompos,
Bölény, bivaly vagy vén vadkan talán.

Királyát gyomra kínozta, s az asztma,
Köhintett egyet, s népe félve bújt;
A szörny a nőket közben sorra falta,
S erdőbe hurcolt számos férfiút.

A felség ekkor három rendeletben
Kiadta: meg kell ölni a vadat!
Ki vállalja ezt, része lesz nagy kegyben -
Oltár elé kíséri lányomat!

A pániksújtott országba betérve
Egykönnyen rálelsz mindjárt rézsútost:
Ott élt a felség legjobb volt lövésze,
Ki búsan sem volt rest vigadni most.

A padlón bőrök, emberek hevertek,
Daloltak, borba méz került belé,
Midőn az udvar kürtjei jeleztek:
Lövészt elfogni - és király elé!

Király a torkát köszörülve döntött:
Erkölcsre, ifjú, nem tanítalak.
De ezt a szörnyet holnap, ha legyőzöd,
Oltár elé kíséred lányomat!

Miféle díj ez?! - mordult fel lövésze,
Guríts egy hordó bort inkább ide!
A lányod nékem még ingyen se kéne,
A szörnyet meg legyőzöm sebtibe’!

A hercegnő tiéd! - felelt a felség,
Börtönbe mész, ha itt ellenkezel!
A lányom végül egy királyi fenség!
Lövészünk: Ölj meg! Nékem úgy se kell!

Míg alkudoztak felség és lövésze,
Alig maradt nő, tyúk a szörny után,
És itt járt már az udvar közelébe’
E szőrös lény: bölény, bivaly talán.

De legyőzte, s hogy borát is megkapta,
A vőlegény - meglépni volt merész...
Királyt, s leányát szégyenükre hagyva
Kegyvesztett így lett az első lövész!