Tudniuk kell önöknek, hogy kőkemény
Fickó voltam egykor, edzettem magam...
De mostanra paranoiás lettem én,
Éppúgy gyenge testben, mint morálisan.

Megingások ásták alá életem,
Testi-lelki kettős válság volt az ok,
Megviselték izmaimat és fejem,
S mind gyakrabban jöttek ivós haverok...

Nem hozott az élet eddig rám veszélyt,
Ha melóra szólt az ukáz - prémium!
Ám fölszedtem ezt a kétes nőszemélyt,
S úgy átvágott, hogy még nem is volt gyanúm.

Irigyelték mind, hogy hamar nősülök,
Mint hajdan a nagypapa a mamával.
Ám kiderült, alaposan felsülök,
Baj van az ő kvázi-leányságával.

Mint koldus a templom előtt, égtem én,
Egyre-másra szüzességgel kérkedett!
Esküvőnkön látom a személyijén,
Kétszer volt már férjezett és büntetett.

Esküdözött égre-földre, hogy szeret,
Dolgos, szerény, és hogy engem nem hagy ott,
A férjei pedig csupán fiktívek,
És hogy mindig felfüggesztettet kapott.

Hogy lehet, hogy a türelmem működött,
Mikor anyja, az a galád hárpia,
Hívatlanul mihozzánk beköltözött,
S állította: én hívtam - az ő „fia”!

Most kettesben ebédelnek, és külön,
Alighanem tetszik nekik itt nagyon,
Tőlem meg már követelik, esküszöm,
Osszam meg a szobám és a bútorom.

...Remélem, az ítélet, mit hallhatok,
Igazságos lesz, és haladéktalan.
Gyáva sem, meg lobbanékony sem vagyok,
Ám utóbb még bűnt követnék el magam!