Tudniuk kell önöknek, hogy kőkemény Fickó voltam egykor, edzettem magam... De mostanra paranoiás lettem én, Éppúgy gyenge testben, mint morálisan. Megingások ásták alá életem, Testi-lelki kettős válság volt az ok, Megviselték izmaimat és fejem, S mind gyakrabban jöttek ivós haverok... Nem hozott az élet eddig rám veszélyt, Ha melóra szólt az ukáz - prémium! Ám fölszedtem ezt a kétes nőszemélyt, S úgy átvágott, hogy még nem is volt gyanúm. Irigyelték mind, hogy hamar nősülök, Mint hajdan a nagypapa a mamával. Ám kiderült, alaposan felsülök, Baj van az ő kvázi-leányságával. Mint koldus a templom előtt, égtem én, Egyre-másra szüzességgel kérkedett! Esküvőnkön látom a személyijén, Kétszer volt már férjezett és büntetett. Esküdözött égre-földre, hogy szeret, Dolgos, szerény, és hogy engem nem hagy ott, A férjei pedig csupán fiktívek, És hogy mindig felfüggesztettet kapott. Hogy lehet, hogy a türelmem működött, Mikor anyja, az a galád hárpia, Hívatlanul mihozzánk beköltözött, S állította: én hívtam - az ő „fia”! Most kettesben ebédelnek, és külön, Alighanem tetszik nekik itt nagyon, Tőlem meg már követelik, esküszöm, Osszam meg a szobám és a bútorom. ...Remélem, az ítélet, mit hallhatok, Igazságos lesz, és haladéktalan. Gyáva sem, meg lobbanékony sem vagyok, Ám utóbb még bűnt követnék el magam!
© Szöllősi Dávid. Fordította, 2018