Felhőtlen fenn az ég,
nap hevít,
ámde lenn lánckerék,
az sivít.

Honunk földjein át
szörnyű zaj;
gyantát könnyeznek fák,
bús e jaj.

Mint kereszt: füst, korom
égre nő,
gólya nincs házakon
fészkelő.

Borostyán kalászból
lesz kenyér?
Vetettünk, de mától
mit sem ér!

Borostyán színben ott
tűz ragyog?
Földeken felgyújtott
asztagok.

Vész elől mind szaladt
szerteszét;
madár nincs dalos, csak
varjúnép.

Fákat a por lepte,
őszre jár,
kinek volt éneke,
néma már.

Miért nem szeretünk,
kérdezed?
Más kell most itt nekünk:
Gyűlölet!

Mint kereszt, füst, korom
égre nő,
gólya nincs házakon
fészkelő.

Erdő zúg, lombos ág,
mint szokott,
víz és föld sóhaját
súgja ott.

Kész csoda... erdőből
hallható
háború előttről:
Hééé! Hahóóó!

Vész elől mind szaladt
keletre,
nincs dalos madárhad,
gólya se’.

Robajjal terhesen
jár a lég,
sivít a kegyetlen
lánckerék.

Patkóneszt hallani
dobbanón,
Ha kiált valaki -
suttogón.

Vész elől mind szaladt
keletre,
Tetőkön nem maradt
gólya se’.