Hölgyek, urak, - mást itt nem is észlelek,
Elbűvölő, fényes társaság ez!
Adhat isten még Odesszát, ötvenet,
A régiben mindig zsúfoltság lesz.

Mondják, járt itt egy időbe’
Nepál kényes királynője,
És valami neves lord is Skóciából,
Meg hogy ide közelebb van
Párizs, Berlin légvonalban,
Mint magától az északi Pétervártól.

Egy mecénás Krőzus érkezett ide,
Pénze van, de úgy fest: nagy szélhámos,
Gőgjének itt nem lesz hamva-híre se,
Jöjjön csak ki - megfeji a város!

Két pikáns dolog is akad:
Ily elegáns férfiakat
Nem találsz te, a világot bárhol nézed;
És az odesszai hölgyek
Mind szerények, verset költnek,
Mind okosak, vagy ha nem, legalább szépek...

Nincs még kikötő, hol ilyen rakodók,
Krilov-mesét hallgatva pihennek.
Itt megértenek, mondj bár egy kurta szót,
Ha kicsit is költői a lelked.

Műértő itt annyi kószál,
Becsszó, mint a réti fűszál,
És a sajtó be is számolt erről hányszor;
Angliában, Államokban
Mecénásból, ha kevés van,
Jöjjenek csak kölcsönkérni Odesszától.

Hölgyek és Urak... én meghatott vagyok!
Mesdames, Messieurs... boldog is, nem rejtem!
Ladies, Gentlemen... én százszor meghalok,
Csakhogy újra ide megszülessem.

Odesszában minden van már:
Tenger, dalok, lépcsők, bulvár,
Rák, kagyló, akác, és maisons chantees.
Városunk, igen, virágzik,
Ám de van, mi úgy hiányzik:
Tényleg semmiség - egy varieté!

 
 
 
 

 
 
 
 
 
 

Költőfejedelmünk, Puskin, valaha
Odesszába jött mindent feledni...
Élt volna még pár évet itt, kicsoda
Hallana ma Dantes-t emlegetni?!