Lett a havernak végre melója:
Újság-biznisznek véget vetett,
Most egy cégnek az aranymosója -
Tőle kaptam ma épp levelet.

Nem egy észmeló... Olyan ez, mintha
Jelszót raggatnál házakra szét:
„Add az államnak aranyát vissza,
A tiéd meg - a munkaegység!”

„Ide, megvallom” - mondja barátom -,
„Pénzért érkeztem én egy napon...
És ha csipkedni magam nem szánom,
Egyszer királyként távozhatom!”

Írta, rosszabb lesz, gonoszabb egyre,
Meg hogy „Jegyezz meg egyet, haver:
Mindig arany lesz a nehezebbje,
S mindig legalul gyülemlik fel!

Süllyed bár az arany, mint a fejsze,
Mit vagy bús, letört, félszeg egér?
Ne félj süllyedni, nincs semmi veszve,
Jelzi, benned is van ilyen ér”.

Írja kapkodva „Tudd meg, az élet,
Legyen sár, homok fejed fölött,
Vízzel mossa ki a fémszemcséket,
S arany nem marad meddő között...”

Engem korhol: „Nem írsz te, pedig hát
Tudom, süllyedsz és búsulsz ekképp!
Ám a valódi aranyat, meglásd,
Gonddal kiszűri azért a nép...”

Sarat szippantva el aranyáról
Minden szemcsére nagyon figyel.
...Le is nyeltem az írást kapásból,
Többé nem félek süllyedni el!

Leszek nyíltabb és konokabb most már,
Fusson víz ferde vályúkon át!
Minden lutri az aranymosóknál,
Lesznek mégis, míg áll a világ!