Egykoron én - az első sorba csak...
Az értetlenség sarkallt törtetésre.
De visszafogtam lassan magamat:
Amott elöl, mint fegyver hátamat,
Bök súlyos nézés, rosszak lihegése.

Lehet, hátulról nem olyan csodás
A horizont, de sokkal tágabb,
A látókör nagyobb, a kifutás,
A biztonság, no meg a távlat.

Mint fegyvercső, tíz szem mered reám,
Egy céltábla, mely élő ráadásnak,
Tekintetek vigyázzák koponyám,
Megsérteni vagy megkéselni tán
Könnyű azoknak, akik hátul állnak.

Lehet, hátulról nem olyan csodás
A horizont, de sokkal tágabb,
A látókör nagyobb, a kifutás,
A biztonság, no meg a távlat.

Mondják, az első sor megárt nekem,
(E gondolatok belém hasogatnak) -
És jobb az utolsó, kétségtelen.
Nincs innen hátra út, reménye sem,
És fal magaslik hátad mögött, vastag.

Lehet, hátulról nem olyan csodás
A horizont, de sokkal tágabb,
A látókör nagyobb, a kifutás,
A biztonság, no meg a távlat.

Száradjanak fenékig patakok,
A párnákban a pihe csomósodjon,
Legyetek ősz, tar, vagy szakállasok,
De első sorba be ne álljatok,
A prímabalerina-hely ne vonzzon.

Lehet, hátulról nem olyan csodás
A horizont, de sokkal tágabb,
A látókör nagyobb, a kifutás,
A biztonság, no meg a távlat.

Bár hátul biztos, vannak még napok,
Mikor „Legyél adu!” - szólok magamra,
Örök árnyékban nem maradhatok,
Utolsó sorban soká nem tudok,
Előre kell, hogy törjek, fokról-fokra.

Lehet, hátulról nem olyan csodás
A horizont, de sokkal tágabb,
A látókör nagyobb, a kifutás,
A biztonság, no meg a távlat.