Sár maraszt, a lábak elmerülnek,
Szürke ég, a zápor egyre hull...
Számít is? Vadásznak itt ma ünnep:
Vaddisznóra mennek ők vadul.

Vödröt verve űzik a mocsárba,
Homlokukról izzadság csepeg,
Nem is néznek az aranyló fákra,
Veszettül lődözni kezdenek.

Vérszomjasnak a vadászt ne nevezzétek,
Hordozzátok őt a karjaitokon, -
Kedvencünk a vaddisznóból készült étek,
Imádjuk a sonkáikat is nagyon.

Vaddisznókat ez nem rémisztette,
Miért ez a lárma, és minek?
Ők a zajtól elinaltak messze,
Hogy örökre békén legyenek.

 
 
 
 

Puskacsövek sörétje, az apró,
Találomra szállt bizonytalan,
És akárcsak úttörőknek dobszó,
Vígan pergett és visszhangosan.

Vérszomjasnak a vadászt ne nevezzétek,
Hordozzátok őt a karjaitokon, -
Kedvencünk a vaddisznóból készült étek,
Imádjuk a sonkáikat is nagyon.

Lobog a tűz, konzerv, „Vadászvodka”
Foglalja el asztalon helyét,
De egy sebzett, szegény vaddisznóra
Kegyelemből vár egy lövés még...

Szesz csak aztán löttyen poharakba,
Alábbhagy a hév, mert sikerült:
Elvitte a fél fejét egy „dupla”,
S fújja már a hajtást le a kürt.

Vérszomjasnak a vadászt ne nevezzétek,
Hordozzátok őt a karjaitokon, -
Kedvencünk a vaddisznóból készült étek,
Imádjuk a sonkáikat is nagyon.

Parázs felett forgatva a nyársat
A vadászok elmondták nekem:
„Nem bírtuk már legyűrni a vágyat,
Kell egy kis front, roham, félelem.

Mintha újra a gyalogság élén,
Szuronyt szegezz! - mintha hallanánk...”
Így, vadászat révén könnyít lelkén
Frontot túlélt számos katonánk.

Vérszomjasnak a vadászt ne nevezzétek,
Hordozzátok őt a karjaitokon, -
Kedvencünk a vaddisznóból készült étek,
Imádjuk a sonkáikat is nagyon.