Amint betértem, szóltak is hamar
Az étteremben nékem tegnap este:
Az ikra állott, a vodka fanyar,
De van tudós: egy rakétás... No, persze!

A félvodkás mind jó haver nekem,
És nem figyeltem, mi van a pohárban,
Az asztalukhoz ültem derűsen,
S ha hozzám szóltak, én is reagáltam.

A nagyképű is ott volt, Richelieu,
Mint régi színmű jóságos papája,
Egy divatszalon direktora ő,
Nem is volt néki titkos rakétája.

Elő gitárom, húr van tartalék,
És dicsekedtem: magam is divatban!
A tudományra bukik most a nép,
De gitár iránt szintén vonzalom van.

Fenékig ittam, s repült a pohár,
Kezembe nyomták máris a gitárom,
S három akkorddal felvezetve már
Dalom is csendült: az én tudományom!

Eszem meg folyvást az ikra körül...
Mondják - lazac már nincsen a folyókban;
Tudósom közben valahol csücsül,
És parszekekben számol, milliókban.

Ölelve hölgyét - rajta drága ék -,
És játszva, szívét adja ő a dalnak,
A direktor csak törte a fejét,
Miről mesél a bajtársaknak holnap.

Lakásán játsszak, szólt ajánlata,
Magnót indítva el a táskájában:
„Barátkozzanak házaink!” - Aha,
Mondtam: „ha lenne szalonod a házam...”

Az egyik húrom direkt téptem el,
S titkolva, van még nálam tartalékban,
Én szóltam: „Pech!.. Majd máskor nézek fel,
Ha élő marslakó lesz egyszer ottan”.

És mentem haza hajnalt, mint öreg,
A lábamhoz a szánkók, lejt a pálya,
S az első, pontos tanulógyerek
Már ötösökért ment az iskolába.

Nos, nékem is van dolgom, van hova,
De ötösöket csak az elsők kapnak...
Más asztalához ne is menj oda,
És ne reagálj, hogyha rád ragadnak.