Igen, így ment el a férfinép...
Gazdája nem lett többé vetésnek,
Ablakainkból eltűntek végleg,
S utak porában olvadtak szét.

Hullnak kalászok, peregnek magvak,
Aratatlan mezők könnyei;
És minden résből szelek fakadtak,
Hideg örvényei.

Jertek hát, várunk - vágtassatok!
Legyen ez diadal, diadal!
Szelek útközben hűsítsék, ne verjék zordul a hátat.
Fűzek zokognak utánatok,
Gyertek vissza hamar!
Mosoly híján a berkenye megfakul és el is szárad.

Magas házakban élünk, de ott
Senki fiának nincsen bejárat,
Mert a várás, a magány, a bánat
Helyetekre bekvártélyozott.

Egykor jól vasalt ingetek mára
Nem friss, illatos már, megfakult,
S többé nem gyújtunk régi nótára,
Fogunk közt megszorult.

Jertek hát, várunk - vágtassatok!
Legyen ez diadal, diadal!
Szelek útközben hűsítsék, ne verjék zordul a hátat.
Fűzek zokognak utánatok,
Gyertek vissza hamar!
Mosoly híján a berkenye megfakul és el is szárad.

Mert a kín közös mindenkiben,
S egyre szól szünet nélkül, naponta
Régi imáknak jól ismert hangja,
Örökös, sirató rekviem.

Gyalog, lóháton, mindenkit várunk,
Lehet megfáradt, rokkant akár,
És a holtaknak szívet kitárunk,
. . .

Jertek hát, várunk - vágtassatok!
Legyen ez diadal, diadal!
Szelek útközben hűsítsék, ne verjék zordul a hátat.
Fűzek zokognak utánatok,
Gyertek vissza hamar!
Mosoly híján a berkenye megfakul és el is szárad...