Mind mintha élnénk csakugyan,
De rég nem vagyunk nyugtalan,
Ha füttyögnek a mozdonyok,
Ha kürtölnek a gőzhajók.
Mások, akiknek adva van,
Nyomulnak mélyre annyian,
De - mint a galacsinhajtók,
S apróhalak, sekélylakók...

Mellettünk esetek, mint ólomgolyók szállnak,
Megkésettek és viccesek, vakok a csőszáj-végen;
Még egyesek eléjük ki is álltak,
És nyomban: kinek sír, kinek meg érdem.

Mi meg nem vettük észre se,
Csak más irányba tértünk,
S hogy szándék volt, előjel-e,
De helyes útra léptünk.

Hiúság, zűrök közepett
Nem vagyunk rég egyenesek!
Hol hajladozunk szolgamód,
Hol kötni fűzőre csomót...
Van törnünk messze lendület,
De még a ragyogó eszek,
Azok is sor közé írók,
Hosszú esélyre számítók...

Mellettünk esetek, mint ólomgolyók szállnak,
Megkésettek és viccesek, vakok a csőszáj-végen;
Még egyesek eléjük ki is álltak,
És nyomban: kinek sír, kinek meg érdem.

Mi meg nem vettük észre se,
Csak más irányba tértünk,
S hogy szándék volt, előjel-e,
De helyes útra léptünk.

Magasba törtetünk, az ám,
A gondolataink után,
Mik bírnak könnyű szárnyakat,
Lévén örökre fenn s szabad.
És oly nagy volt a Fel!-elán,
Hogy tegnap berúgtunk simán,
S bár búsult minden gondolat,
Jutott azért derűs falat...

Mellettünk esetek, mint ólomgolyók szállnak,
Megkésettek és viccesek, vakok a csőszáj-végen;
Még egyesek eléjük ki is álltak,
És nyomban: kinek sír, kinek meg érdem.

Mi meg nem vettük észre se,
Csak más irányba tértünk,
S hogy szándék volt, előjel-e,
De helyes útra léptünk.

Betörve nyíltan, kulcs se kell,
S a félelemtől ajzva fel
Mi pincét nyitnánk, pestisest,
Hol kockáztat a fő, a test.
És józan, nem forró a fej,
Mellyel a múltat vetjük el,
De kezünk ernyedt, ütni rest,
Hideg... Nem is kéz egyenest!

Mellettünk esetek, mint ólomgolyók szállnak,
Megkésettek és viccesek, vakok a csőszáj-végen;
Még egyesek eléjük ki is álltak,
És nyomban: kinek sír, kinek meg érdem.

Mi meg nem vettük észre se,
Csak más irányba tértünk,
S hogy szándék volt, előjel-e,
De helyes útra léptünk.

Jó vállról levetni hegyet,
S vinni az Úr elé ügyet,
Reszketve kinyújtani és
Mutatni, nincs kezünkben kés,
Nem félve vak sörétszemet
Hogy ér fegyverteleneket.
De vas-lényünkbe rozsda vés
S a kígyólélek-érvelés...

Mellettünk esetek, mint ólomgolyók szállnak,
Megkésettek és viccesek, vakok a csőszáj-végen;
Még egyesek eléjük ki is álltak,
És nyomban: kinek sír, kinek meg érdem.

Mi meg nem vettük észre se,
Csak más irányba tértünk,
S hogy szándék volt, előjel-e,
De helyes útra léptünk.