Hátul most, lemaradva egy szóra,
Pajzsom nincs, lovam épp csak kocog,
Nem hajazva egy bősz harcolóra
Inkább bolondhoz hasonlítok.

Előfordult, hogy támadtam a testre,
Mint híres herceg, magabiztosan,
Egyenes háttal, szögben felmeredve
Előre dőltem én szándékosan.

De volt, hogy nyergemből kilöktek engemet,
A kopja oldalt ért, nem ám elöl,
A mén ágaskodott fekvő testem felett,
És kaptam szitkot, ostort sokfelől.

Testeket célba üvöltve vettek
Mellettem kopjás, vad lovasok,
Azt hittem, balga, én, mint egy herceg,
Daliás, híres harcos vagyok!

A harcmezőn most kár engem keresni,
Lettem csatáktól eltiltott egyén,
Nincs páncél rajtam, nem véd engem semmi,
Nyíl, lándzsa, bármi átszúr könnyedén.

Baltámnak éle nincs, kifordult két karom,
Egy hevenyészett priccs a fekhelyem,
A harcomat soha már nem folytathatom,
Mert taktikátlan voltam egy helyen.

Lettem kétszínű a had szemében,
Engem vágni, taposni lehet,
De majd felkél, és függ még az égen
Véres pallos a herceg felett!

Felállok én, ganét magamról szórva,
Az őr kezein nagyot tekerek,
Majd felpattanva holmi hitvány lóra,
Megbíztatom - s az élre ügetek!

Lesz küzdelem, csörömpölés meg vérözön,
Mert nélkülem itt harc nem dőlhet el...
A testtartásom hercegi lesz, esküszöm,
S lovamról is leszállok, hogyha kell!