Gyerünk, gyerünk, a kürt jelez!
A társaság morajlik.
Vadászok víg órája ez,
A lelkük mélyen alszik.

Ez ám mulatság, emberek -
Hattyút, fehéret ölni meg!
A nyílvesszők már szállnak,
S az íjász-szem lát pontosan.
A hattyúk? Első napja van,
Hogy egymásra találtak...

Hol csillag fénylik rengeteg,
Ott élt a hattyúlányka,
Mert hattyúk szállni képesek
Ily roppant magasságba.

Repülj, kitárva szárnyadat
A reszkető kék ég alatt,
Föl-föl, magasba egyre;
Hová csak lelkek, angyalok
Juthatnak fel, meg sóhajok,
Az Úrhoz igyekezve.

A fiú-hattyú ráakadt
Ott fenn is, ó, mily boldog!
De tán e drága pillanat
Hattyúdaluk, az volt ott...

Két angyal: hószín hattyúpár
Indult, hogy együtt földre száll
Veszélyről mit sem tudva!
Ám lesből, fák, bokrok mögül
Több vadászfegyver eldördült,
S lett boldogságuk - kurta.

E zuhanásban bűnösök
Csak homlokuk törölték:
A végső könyörgés örök -
„Óh, pillanat... maradj még!”

E vers - egy hattyú-hattyúdal,
S a légyott véget ért hamar:
Boldogság - hatvan percben...
A földre együtt hulltak itt,
De lelkük fenn a hetedik,
A legcsodásabb mennyben.