A Vízözön örvénylő rengetegje
Midőn partok közt nyugalmat talált,
A távozó ár habjából kikelve
A Szerelem nagy csendben partra szállt,
És ott a légben elvegyülve szerte
Időben, térben végtelenné vált.

Nos, vannak máig balga emberek,
Kik mellre szívják ezt az elegyet,
Kik büntetést, jutalmat nem is várva
Azt gondolják, ez pusztán levegő,
De ritmust vált a meglepett tüdő,
És egyenetlen légzés lesz az ára...

Szeretőknek rét-ágyat vetek,
Ébren alva csak daloljatok!
Mert lélegzem - én is szeretek!
És szeretve élek, mert vagyok!

És lesz bolyongás bőven, vándorlás itt,
A Szerelem országa végtelen!
De mind keményebb vizsga elé állít,
Hogy lovagokat próbára tegyen,
Mert virraszt a szerelmes, tűr és válik,
A távolt fájja, nyugta nincs sosem...

De őrült vissza nem fordítható,
Fizetni kész, s mindenre kapható:
Az életével játszik szükségképpen,
Hogy megóvhassa, ne szakadjon el
A láthatatlan, bűvös szál, amely
Hozzá vezet most át időn és téren.

Szeretőknek rét-ágyat vetek,
Ébren alva csak daloljatok!
Mert lélegzem - én is szeretek!
És szeretve élek, mert vagyok!

Te bármennyit is kiabálhatsz, kérhetsz,
Ki szerelembe fulladt - nem tanul...
Hogy hány ilyen van: pletyka, szóbeszéd ez,
E számnak mégis véres cseppje hull,
S mi gyertyát állítunk a holt fejéhez,
Kit szerelemmel csaltak álnokul.

A lelkük mind virágok közt kereng,
A hangjuk is közös ritmusra cseng,
Az Örökléttel lélegeznek párban.
És találkoznak - sóhaj ajkukon -
Törékeny pallón, roskatag hídon
A keskeny utak Univerzumában.

Szél támasszon föl, szerelmesek,
Ébredéstek friss, dalos legyen,
Nem is élt, ki nem szerethetett,
S az szerethet csak, ki eleven!