Nem sajnálta a vén palotát az Idő,
Ki se látszik a lágy, buja zöldből,
De megszólal a gránit, e hallgatag kő,
És a múlt, a rideg kerül mostan elő,
Mesél harcokról, sok győzelemről.

Eme hőstettek nem vesztek kárba,
Ha ledöntöd az Idő falát,
Avagy ráteszed kezed nyakára,
Titkot át máris készséggel ád.

Omlik száz palota, kihuny száz vizsla szem,
Százszor izzad le századok egész sora,
Versek százaiból száz legenda üzen:
Ostrom, torna volt, íjászok szabad hada.

Füled készítsed, ismertek a dallamok,
Figyelj megértő szemekkel közben,
Van örök szerelem, ami túlélni fog,
Túl még minket is ott a jövőben.

Reccsent fémesen kardtól a mellvért-acél,
Porzott íjaknak húrja remegve,
Kopjavégen halál, kiszemelve a cél,
Vesztes sárban hevert, ő, ki szánalmat kér,
Magát győztesnek megadva kegyre.

Az se mind, aki megmaradt élve,
Őrizte szíve jóságát meg,
Várható hazugságoktól félve
Rangot óv, de legfőképp nevet.

Jó, ha enged a zablának hű deresed,
Jó, ha markod a kopjádon szilárdan ül,
Jó, ha honnan jön nyíl, azt is észreveszed,
Rossz, ha orvul jön az, és a hátad mögül.

Ti a hitványt ott vágjátok? Úgy érdemes!
De a boszorka nem rémiszt végül?
Ami rossz - mindig rossz! Ez a mondás helyes
Ugye ott is, hol jövőtök épül?

Míg világ a világ, az Idő, míg halad,
Gyávát, árulót megvetjük mind itt;
Ellenség, háború, ahogy volt, úgy marad,
Szűk a tömlöc, ki rab, rab marad, nem szabad...
Szabadság - arra esküszünk mindig!

Eme fogalmak nem vesztek kárba,
Meg kell nyitni az Idő falát,
Torka véresen reánk okádja
Örök érzések áradatát.

Míg világ a világ, óvni kell öreget,
Ami bűn - marad bűn, ami ár - marad ár,
Mindig jó, hogyha mentve a név, becsület,
Ha a hátad mögé a barát odaáll.

Tiszta, egyszerű meséket múltból veszünk,
Ősi legendát, mondákat bőven,
Mert a jó - jó marad, amit megbecsülünk,
Múltban, jelenben, és a jövőben.