Ez volt a bál! Mozgás, feszültség, lárma mennyi!
A szívek verték most a „hármak” ritmusát.
Lovagjukat a hölgyek hívták valcerezni,
S e „fehér hagyomány” lelkük hatotta át.

Te táncolsz bár, de ott a bánat is veled,
Oly rég tervezted táncra kérni egyszer őt,
De sorsod ettől mindig messze térített:
Segítségnyújtás, háború, sok közbejött...

És íme, jön feléd, már itt is van közel,
Pont ő, kihez te is úgy vágytál odamenni,
Hogy maga hívjon most egy táncra téged el,
És lám a véred is kezd valcerre lüktetni.

Bár nyugodt vagy kívül, a bál közepette,
De árnyék mögötted, s az elárult persze,
Csak hányódott és reszketett Félénk gyertyák alatt.
De lágyan karolva, és keringve bőszen
Te tudnád őt gálánsan vezetni körben,
Hát kezedet karba ne tedd, Mint ki nem vagy magad!

 
 
 
 

Valcer, fehér - a pesszimista kétely vége,
Örömök, csínyek, ifjú bókok - itt a vég!
Ma hölgyek hívták táncba lovagjukat végre,
De nem azért, de nem azért, mert bátorságuk nincs elég.

Míg bálozott, a leány hölggyé válhatott,
S fejünk a valcer szédítette szerfölött,
De dolgunk ettől nemsoká elszólított:
A háborúba készülődés közbejött...

Hónál fehérebb valcer ez - forogj, keringj,
E hóesés hogy továbbtartson immár!
Ő jött, felkért egy élethosszra téged így,
S falnál fakóbb, te valcernél fehérebb voltál.

Bár nyugodt vagy kívül, a bál közepette,
De árnyék mögötted, s az elárult persze,
Csak hányódott és reszketett Félénk gyertyák alatt.
De lágyan karolva, és keringve bőszen
Te tudnád őt gálánsan vezetni körben,
Hát kezedet karba ne tedd, Mint ki nem vagy magad!

 
 
 
 

Akárhol volt a bál, tisztklubban, líceumban,
Kastélyban, iskolában - az neked bejött!
A hölgyek hívták mindig Oroszhonban
Lovagjukat fehér valcerre, más egyéb fehér között.

Szemük lesütve, nem pillantva félre sem,
A nők kétségen, csenden, hallgatáson át
Nekünk segíteni siettek önzetlen,
A báltermük kitett egy teljes, tág hazát.

Akárhová kerülsz, vagy tűnsz szemük elől,
Az arcodon mosolyt fakaszt az emlék: valcer...
Örökkön várnak majd, tenger vagy ég felől,
S fehér valcerre hívnak ők, ha megtérsz egyszer.

Bár nyugodt vagy kívül, a bál közepette,
De árnyék mögötted, s az elárult persze,
Csak hányódott és reszketett Félénk gyertyák alatt.
De lágyan karolva, és keringve bőszen
Te tudnád őt gálánsan vezetni körben,
Hát kezedet karba ne tedd, Mint ki nem vagy magad!