Vadlúd-rajban bár második volt,
Mindig is törte élre magát,
Bőszen szidták: „Ne rúgd fel a sort!”
S folytatták repülésük tovább.

Egyszer úgy esett, túl a Hegyen,
Ahol jó meleg már az idő,
Ez a második rájött, igen,
Többé nem lenne második ő:

Mindegy: ott, avagy itt,
Mese nincs, lelövik,
Mert, ki második - felismerik.

Körül mind vihogott: „No, te hős!
Lőnek ránk majd az út folyamán.
Minden második, tudd, eszelős,
Odavész, bizony ám!”

Harcban, füstben a Krím elesett,
Ki túlélte, nem érte sörét.
Minden második lelőtt felett
Törli első a könnyes szemét.

Ikraként a sörét szétterült,
Őrzők száma megint elapadt,
Földre hullt, ki az élen repült,
De a második élve maradt.

Percig sem hezitált,
Raja élére állt,
És nyomában a „V” tovaszállt.

Száz a százból, ha számolunk jól,
Dobjál bárhogy: lapjára esik!
„Minden első”, így senki se szól,
Csak - „minden második”.

...Egyre gyorsítom szárnyaimat,
Köztünk jajgatás, lenn fegyverek!
Elsőt éppúgy, mint másodikat,
Tóból húztak ki minket ebek.

Tán az eb fölvett engem azért:
Kicsúfoltam a többieket,
„Elsőként” játszva életemért
Nem akartam a másodhelyet...

Itt most én ludakról:
Ámde lúd nincs sehol,
S aki lőtt, nyomorék valahol.

Lenned bárkinek is adatik,
Az esélyed megúszni kevés:
Légy az első, vagy légy huszadik,
Csak elér a lövés...